2014. február 28., péntek

Az afrikai harcsa természetes élőhelye az Irsai Olivér :)

Nagyon kedvelem a halakat, eddig kevés olyat ettem, ami nem ízlett volna. A gond csak az, hogy nem tenger mellé születtem, ahol sok-sok fajtát lehet frissen megkapni. Nálunk vagy fagyasztva, vagy nagyobb áruházakban horror áron lehet hozzájutni. Szóval sokkal kevesebbet kóstoltam, mint amennyit szeretnék, de eddigi tapasztalataim alapján az afrikai harcsa a favorit! Fehér húsú, olyan jó kis "tömör" fajta, és véletlenül sincsen pocsolya íze/szaga, mint némely pontynak. Eddig bármilyen formában fogyasztottam, abszolút meggyőzött. És akkor miután ódákat zengtem róla, álljon itt egy könnyű, egészséges étek belőle.

Grillezett afrikai harcsa sajtmártással és kelkáposzta-batyuval


Hozzávalók:
70 dkg nyúzott afrikai harcsa filé
3-4 gerezd fokhagyma
1 kicsi fej kelkáposzta
1 kicsi karfiol
3-4 dkg vaj
3-4 ek liszt
kb. 5-6 dl tej
só, bors
szerecsendió
2 tojás
0-5 dl száraz fehérbor
kevés olivaolaj
kb. 15 dkg sajt (vegyesen többféle)

Elkészítés:
Ez egy olyan fogás, aminek a körete macerásabb és időigényesebb, mint a hal. A halat csak bepácolom és megsütöm, pont. No, persze csak akkor ilyen gyors, ha nyúzottan veszem....én bőröset vásároltam, így azzal azért eljátszottam egy darabig :) Szóval előző este, vagy pár órával sütés előtt lereszelt fokhagymával jó alaposan bedörzsölöm a halacskákat, meglocsolom olivaolajjal és lefedve hűtőbe teszem.
A körethez a kelkáposztát leveleire szedem úgy, hogy ne szakadjanak el. A legbelső torzsáját félreteszem, később felhasználom. A leveleket párolóedényben kb 5 perc alatt roppanósra párolom, épp hogy csak kicsit 'összeszottyadjon', majd félreteszem hűlni. Addig felteszem a rózsáira szedett és kisebb darabokra aprított karfiolt is párolni, valamint melléteszem az kis darabokra vágott kelkáposzta torzsát; amíg ez is roppanós lesz, besamel mártást készítek (vajat olvasztok, rászórom apránként a lisztet és fokozatosan felöntöm tejjel, amíg szép mártás sűrűségű nem lesz), sózom, borsozom, szerecsendióval ízesítem. A kész mártás egyharmadát átteszem egy másik edénybe, beleütöm a  tojásokat és alaposan összekeverem, majd a kész karfiolt a kelkáposztadarabokkal szintén hozzáadom és jól elvegyítem a mártással, hogy mindenhol érje a zöldségeket, ez lesz a töltelék. Ezután egyesével megtöltöm a már kihűlt kelkáposztaleveleket, a kész batyukat pedig egy kivajazott tűzálló edénybe sorakoztatom. Közepes lángon 20-30 percig sütöm. Amíg sülnek, addig előveszem a bepácolt harcsákat és grill serpenyőben leheletnyi olajon szép barnára sütöm.
A megmaradt besamelt megmelegítem, ha már kihűlt volna és belereszelem a sajtokat (én itt parmezánt, márványsajtot, és füstöltet használtam) és beleöntöm a bort. Kiforralom az alkoholt és kész is. Mindeközben már a batyuk és szépen összeálltak a sütőben, már csak a tálalás és az elfogyasztás maradt :)
Nem szoktam reklámozni sok mindent, de ezt most muszáj: Kamocsay Ákos Irsai Olivér bora tette teljessé ezt a fogást. Ebből került a sajtmártásba és ezt is fogyasztottuk hozzá....és így szépen keretbe zárva visszakanyarodhatunk a címhez: Az afrikai harcsa természetes élőhelye az Irsai Olivér :) Csodálatos volt a harmónia!

2 megjegyzés: